Utolsó palackok
Magyar borok
Külföldi borok
Kiegészítők

Merlot - 10 dolog, amit tudni érdemes

 

  1. A világ második leggyakrabban ültetett szőlője, ám Franciaországban ez a leggyakoribb fajta.
  2. Neve „kis feketerigó”-t jelent. Egyes elméletek szerint a színe miatt, míg mások szerint azért, mert ez a madár különösen szereti ezt a szőlőfajtát.
  3. Apja a cabernet franc, testvére pedig a cabernet sauvignon, melyekkel házasításokban is gyakran előfordul, ahol bársonyosságával „lágyítja” a kész bort. Az úgynevezett bordeaux-i blend, vagyis a bordói stílus is erre a három szőlőfajtára épül.
  4. A klasszikus merlot Bordeaux-ból származik. A leghíresebb borokat a Gironde jobb partján található St. Emilion, Pomerol és Fronsac régiókból adja, ahol ez a domináns szőlő. A világ szinte valamennyi bortermő táján jelen van, idehaza főként a Szekszárdi, a Villányi, az Egri, a Soproni borvidéken, és a Dél-Balatoni régióban.
  5. A legtöbb merlot a vörösbor spektrum közepén helyezkedik el, közepes tannin-, sav- és alkohol tartalommal. Ideális azok számára, akik még csak ismerkednek a borokkal.
  6. Hűvösebb éghajlaton íze bogyós gyümölcsös, cseresznyés, szilvás, fűszeres, sőt, földes és dohányos. Melegebb területen a gyümölcstorta, csokoládé ízei jellemzik. Hosszan eltartható, akár 10-15 év múlva is kiváló.
  7. Szinte minden ételhez passzol. Ideális pulyka, kacsa, sertés, marha, gyökérzöldségek, téli saláták, pörköltek, vadak mellé. A lágyabb, gyümölcsös merlot lazachoz, gomba alapú ételekhez, tésztákhoz és hamburgerhez, míg a könnyedebbek garnélával vagy kagylóval is kiválóak, különösen, ha szalonnába vagy sonkába csomagolva készül az étel. Egyedül az erős, érett sajtokhoz nem ajánlott, mert ezek tönkreteszik a bor gyümölcsös ízét.
  8. Mivel nagyon érzékeny a fényre, a merlot alapú borok pereme narancssárga. Vakteszten ez a merlot kontra cabernet sauvignon egyik árulkodó jele.
  9. A Kerülőutak című film az egyik legjobb mozi a borról, de a merlot termelőknek nem kedvence. Az egyik szereplő merlot iránti undora a filmben a bor értékesítésének jelentős csökkenését okozta. Helyébe hosszú évekre a pinot noir lépett.
  10. A Petrus, mely a világ egyik legáhítottabb és ezért a legtöbbet hamísított bora, szinte teljes egészében merlot-ból készül, palackonkénti ára pedig valahol 2000–5000 dollár között van.

Ez is érdekelheti:
9 érdekesség a cabernet sauvignon-ról

A pinot noir

Íme, az országház idei borai

Bock Ermitage – Egy modern klasszikus

 


- Vissza -
   
Az áraink az áfát tartalmazzák és forintban értendők.
© Minden jog fenntartva - Chip-Art Bt.