Minden bor neve mögött egy családi történet húzódik meg. A szekszárdi Eszterbauer borászcsalád egyik alapelve hogy, fontos ismerni gyökereinket, hagyományainkat, hiszen ez ad segítséget abban is, hogy tudjuk, hova tartunk.

A családban hosszú évekre nyúlik vissza a borkészítés hagyománya. Mennyire volt egyértelmű, hogy folytatja a tradíciót?

Levéltári adatok szerint a családfát apai ágon 1701-ig, az anyait 1703-ig lehet visszavezetni, s 1746-tól bizonyítható, hogy az őseim szőlőből éltek. Én a 10. generáció vagyok, bár úgy tűnt, velem ez a hagyomány megszakad. A szocialista években voltam fiatal, és az akkori, a minőség helyett a mennyiségre koncentráló szőlészet-borászat nem jelentett motivációt, így műszaki pályára kerültem. Talán a jóisten is úgy akarta, hogy egy sikeres műszaki vállalkozást alapítva, annak jövedelmeiből térhessek vissza a családi tradícióhoz. A műszaki pálya azonban továbbra is nagyon fontos, hiszen ez a fő bevételi forrásunk, míg a borászat a szerelmünk.

Az ősök jelentős présházakkal rendelkeztek, de a szocializmus mindent elvitt. A 80-as évek elején a nagyapámtól kaptam egy összeget, azzal a feltétellel, hogy abból csak szőlőt telepíthetek és présházat építhetek. Így lett az első 2000 négyzetméteres telkem, amire egy 30 négyzetméteres présházat építettem. Hobbinak indult, de szép lassan megtetszett a szőlészkedés-borászkodás. Akár innen is számíthatjuk a borászat újkori történelmének kezdetét, de igazán a 2000-es évek elejétől lett komoly a dolog, önálló borászatként pedig 2011 óta létezünk.

Az ősök jelennek meg a történetmesélő címkéken is. Honnan jött az ötlet?

A helytörténet különösen izgat, pláne úgy, hogy megtalálom benne a családtagjaimat. A helytörténeti dokumentumok betekintést engednek a régi idők paraszt-polgári világába, s ezek az őseimet többször is említik. A 19.században például közülük ketten is a város bírái voltak, de egész érdekes történetek is kiderülnek belőlük. Emellett a családi szájhagyomány útján is sok történet fennmaradt. Mindig megfogtak a történetek, amiket a nagyszüleim meséltek a családi vacsorák, disznótorok, kukoricafosztás, szüreti ebédek során. Mind olyan nyomot hagytak bennem, hogy első hallásra bevésődtek. Ráadásul gazdag a családi fotóarchívum is, így jött az ötlet, hogy ezeket használjuk fel. A legrégebbi 1915-ből származik, üknagymamámat, dédnagymamámat és édesapám húgát ábrázolja, s a Theresia rizlingünkön szerepel. Ipacs Géza grafikai munkája remekül ötvözi a rengeteg régi fotót és történetet, melyekhez a szlogenünk: "Őseink szelleme a palackokban".

Az indulás óta sok minden történt a szekszárdi boréletben, mit lát a legfontosabb változásnak?

A rendszerváltás után a borvidék óriási mértékben el volt maradva a versenytárs borvidékektől, mondhatni Csipkerózsika álmát aludta. A szocialista évek alatt a helyi pincesorokat lebontották, lakótelepek épültek a helyükre, erőszakos iparosítás folyt a vidéken, a szőlész-borász-paraszt emberekből gyári munkásokat faragtak. Villány földrajzi fekvése miatt kevésbé volt szem előtt, így nem igazán érdekelte az elvtársakat, Egerhez vagy Sopronhoz pedig a történelmi adottságaik miatt nem mertek hozzányúlni, így itt volt a legnagyobb visszaesés a borkultúrában, ezt kellett behozni. A felzárkózásban nagy szerepe volt annak a közösségi összefogásnak, melynek élére a 2000-es évek elején Heimann Zoltán állt. 2007 és 2018 között a Szekszárdi Borászok Céhének elnökeként én is aktívan részt vettem a közösség fejlesztésében. Bár az elnökségről lemondtam, továbbra is próbálom kivenni a részem a feladatokból. Talán nem túlzás, hogy közösségépítésben példát tudtunk mutatni más borvidékeknek is. Az új generáció pedig tehetséges, ügyes és alkalmas lesz ennek az összefogásnak a folytatására.

Szekszárd a köztudatban vörösboros borvidékként ismert, de a kínálatukban több fehér bor is szerepel. Mit lehet ezekről tudni?

Szekszárdon mindig is volt fehérbor és mivel az utóbbi években egyre népszerűbbek, így erre a trendre nekünk is figyelnünk kell. Bár ezen a vidéken alacsonyabb savakkal születnek a fehérborok, meg kell találnunk azokat a dűlőket melyek alkalmasak a fehérbor termelésre és azokat a fajtákat, melyek szeretik ezt az éghajlatot. Ma már gyöngyöző borokat is készítünk, igyekszünk a piac igényeit kiszolgálni.

Az ágazat eléggé ki van téve az időjárási körülményeknek, éghajlatváltozásnak is. Hogy érinti ez a borvidéket?

A szakemberek véleménye megoszlik, de úgy gondolom, hogy a szekszárdi bortermelés szempontjából a felmelegedés előnyös. A talajadottságaink biztosítják a csapadék megőrzését, mely 10 éves átlagban nem lett kevesebb, csak az eloszlása lett szélsőséges. A löszréteg alatt elhelyezkedő szürke és vörös agyag 3-4, helyenként pedig akár 10-15 m mélységig ér, így az ide lehatoló szőlőgyökerek mindig találnak vizet. Még a friss ültetvényeinken sem jelentkeztek az aszály okozta károk, gyönyörűen zöldelltek. A hozam ugyan valamivel kevesebb volt, de ez koncentráltabb szőlőszemeket eredményezett. Szerencsére 2017 óta nem volt rossz évjáratunk, nagyon jó minőségű borok születtek.

A kadarka a borvidék és a pince egyik zászlós fajtája. Mi az, ami lenyűgözi ebben a fajtában?

Hagyománytisztelők vagyunk, a kadarka a török idők óta a legjellemzőbb szőlőfajta volt, ami ma reneszánszát éli. Nekem nemcsak azért nosztalgikus, mert nagyapám pincéjében jóformán csak kadarkát kóstolgattunk, hanem azért is, mert ezzel a fajtával értük el az első nagy sikereinket. A Nagyapám kadarka volt az első olyan borunk, amire felfigyelt a fogyasztói piac és ismertté tette a borászatot. Ezt a minőséget pedig folyamatosan tudtuk ismételni, rendszeresen jó eredményeket ért el a versenyeken, a Külügyminisztérium és a Parlament bora válogatásába is rendszeresen bekerült. Olyan siker, hogy még New York borbáraiban is lehet kapni, de Angliába is jelentős mennyiséget szállítottunk belőle.

Változott a stílus az évek folyamán?

Nem, sőt, pontosan a cél, hogy megőrizzük azt a stílust, amivel a Nagyapám a kezdetek óta a kadarkák élvonalában szerepel. Ezt barátomnak és unokatestvéremnek, Pálinkás Lacinak köszönhetjük, aki még az ő nagyapjától tanulta a kadarka készítést. A mai technológiai eszközökkel pedig mindezt feszesebben tudjuk kordában tartani.

Bár a kézműves boroknak nagy divatja van, és nagyon szép borokat lehet készíteni ezzel a módszerrel is, a bor stabilitása fontos kérdés számunkra. Éves szinten 300 ezer palackot értékesítünk, ezek jó része egy darabig az áruházláncok polcain áll mielőtt a fogyasztóhoz kerül. Nem lehet hibázni és olyan stabil borokat kell készíteni, amik fél-egy év múlva is ugyanazt a képet mutatják, s nem keltenek csalódást a vevőben.

Az alapborok is évről évre megbízható minőséget képviselnek, míg csúcsboraik szinte nem indulnak el úgy versenyen, hogy ne kapnának valamilyen érmet. Melyik az a boruk, amit jelenleg a legjobban szeret inni?

A Szekszárdi Grand, ami egy szekszárdi összefogásból származó brand-kezdeményezés. Mindent megnyert, amit lehet. A Berliner Wine Trophy-n nagyaranyat szerzett, a Winelovers Top100 legjobb vörösbora lett, és a magyar borszakírók is beválasztották a Super 12-be.

Mi a lányok kedvence?

Gyöngyöző. Nem véletlen, hiszen kifejezetten hölgyeknek készült. A március-április körül megjelenő muscat ottonelből és cserszegi fűszeresből készült 2022-es évjárat olyan illatfelhő - némi maradékcukorral - ami a kezdő borfogyasztókat, fiatal lányokat biztosan leveszi a lábáról.

Mi az a tipikus szekszárdi étel és borpárosítás, amit egy hétvégi ebédhez ajánlana?

Egy jó halászlé. Imádok főzni és a halászlét akár minden nap meg tudnám enni. Itt nagy hagyománya van a bajai halászlének, és amíg az a bográcsban fő, a baráti beszélgetéshez egy jó rajnai rizlinget és egy rozét ajánlanék, majd a halászléhez kadarkát, kékfrankost bontanék. Akik szeretik a bonyolultabb recepteket, azoknak a vörösboros burgundi marhapofa ragut ajánlom, amit Rákóczi Ferivel főztünk nemrég egy Auchan reklámfilmhez.

A borászat egyik mottója, hogy "A jó történetek is egy pohár borral kezdődnek". Ki volt a legemlékezetesebb vendég?

Nehéz kérdés, mert nem szeretnék senkit kihagyni, és mondhatni, hogy a társadalmi, gazdasági, politikai életből, művészvilágból és az élsportolók közül is nagyon sokan megfordultak nálunk az elmúlt 15-20 évben. Ezekből a találkozásokból több baráti kapcsolat is szövődött. A közelmúltban például itt volt Nemcsák Károly, Koncz Gábor, Esztergályos Cecília és a Hunyadi sorozat írója, Bán Mór is. Az egyik legemlékezetesebb vendég azonban 2009-ben az akkor 96 éves Habsburg Ottó volt, akivel óriási élményt jelentett hosszasan beszélgetni - talán egyszer megírom az akkor elhangzott történeteket.

Az Omegával is így született egy nagyon közeli barátság, ami 15 éves múltra nyúlik vissza és rendszeres találkozások kísérik. Sőt, mint amatőr zenészt három alkalommal is meghívtak szerepelni a koncertjükre 2-2 szám erejéig, ahol basszusgitáron játszottam. Ezek nagyon meghatározó élmények.

Mondhatjuk, hogy a borászat is egyfajta művészet, önkifejezés, mint a zene?

Nem akarok ebben túlzásba esni, s talán nem is tartom magam igazán borásznak. Gyerekkoromban a családban kötelező volt zenét tanulni és 5 év hegedülés után kipróbáltam magam zongorán, majd gitárral. Saját zenekarunk is volt a 70-es években. Az omegás fellépés idején mondta is Kóbor János, hogy sok rozéba fog ez még kerülni – amit nyilván szívesen adtam, de nálam ennyi a kapcsolódás.

Mondhatni inkább, amolyan minden lében kanál vagyok, aki mindenhez ért, de semmiben sem profi. Így van ez a zenével, sporttal, történelemmel, műszaki pályával, borászattal és sok minden mással is. Bármilyen történelmi vitához hozzá tudok szólni, zenélek, heti 3-4 alkalommal futok, közben ott a borászat és ami a legfontosabb, a műszaki vállalkozás, ami jóval nagyobb léptékű, mint a borászat. Ha az nem volna és nem prosperálna ilyen jól, akkor borászat sem lenne. 30 éves a cégünk, ami ipari automatizálási alkatrészeket szállít a magyar ipar krémjének. Mindenekelőtt ezt kell nagyon profin működtetni, és akkor működni fog a borászat is.

A birtok folyamatosan fejlődik, nagy beruházások valósultak meg. Hova lehet még fejlődni? Hol látják magukat 20 év múlva?

Nincsenek megalomán elképzeléseink. Bár a 3 éve felépült, modern, 2500 négyzetméteres borászati üzemünk kb. 4500-5000 hl kapacitása lehetőséget ad valamilyen szintű mennyiségi növekedésre, a jelenlegi 37 ha szőlőterületet már nem nagyon bővítenénk.

Nyilván a minőségben mindig lehet fejlődni, s bár büszkék vagyunk az elért eredményeinkre, ezeket szeretnénk még magasabb szinten folytatni.

Szeretnénk export piacokon is bővülni. Korábban is exportáltunk Amerikába, Angliába és Németországba is, de a legnagyobb tételek a lengyelekhez mentek. Ezeket a piacokat szeretnénk állandóvá tenni. Úgy látjuk, a belföldi piac nehezen növelhető, de egyenletes, míg a külföldi nagyon hektikus.

A szőlőben jelenleg 17 hektáron már bio művelés folyik, ezt szeretnénk az egész birtokra kibővíteni. Az olyan nagy beruházások, mint a terület vagy borászat bővítés már nem szerepel a terveim között. Ha a gyerekeim majd tovább fejlesztenének, az már az ő felelősségük lesz.

Borászként mit tart a legnagyobb sikernek?

Azt, hogy sikerült létrehozni egy olyan jól működő borászati vállalkozást a többi családi vállalkozás mellett, amivel hálót tudok adni, jövőt biztosítani a 4 gyermekemnek és az unokáimnak. Azt szeretném, ha mind a gyerekeim, mind az unokáim itthon találnák meg a jövőjüket és a családjuk fenntartásához a saját vállalkozásból származó egzisztenciát. Ez egyfajta szabadság, de óriási kockázat és felelősség is, amit csak azok látnak, akik hasonló cipőben járnak.

Mi a legnagyobb vágya a jövőre nézve, milyen tervekkel vág neki 2023-nak?

Jelenleg komoly borpiaci válság van világszinten is, a borfogyasztás jelentősen csökkent, miközben a költségeink iszonyatosan emelkedtek. A legfontosabb célkitűzésünk, hogy üzletileg eredményes legyen a borászatunk, tudjuk nyereségesen működtetni, ezáltal megtartani a kollegáinkat, hiszen nagyon jó csapatunk van. Az idénymunkásaink mellett 17 állandó munkatárssal dolgozunk, akik mindegyike egytől egyig nagyon értékes. A borászat csapatmunka, a szőlőművelő idénymunkástól a traktoroson át a marketingesig és kereskedőig mindenki hozzátesz ahhoz, hogy a bor olyan minőségű legyen, amilyennek megálmodtuk és amilyennek a fogyasztó elvárja.

Eszterbauer Jánossal beszélgettünk.

- Vissza -

BEJELENTKEZÉS